Halihó!
Ezer éve nem írtam már, de ahány blogot olvastam, m indenhol találkoztam már hasonlóval. Igaz nem vagyok nagy blogolvasó, már ami a változatosságot illeti legalábbis. Visszatérve tehát a múltba: ha adsz a szarnak egy pofont, aztán várod mi történik, ne számíts semmi igazán jóra. Ezt azonban a Suzukiban nem tudták, szerintem. Vagy azért, mert Japánban sosem volt még Orbán kaliberű szólás-mondás lexikon, akire ráadásul még oda is figyelnek, vagy csak mert egszerűen butábbak, mint a magyarok, de ők biza ezt nem tudták. Namármost, adott egy hatalmas hagnár (vagy legalábbis annak mondható, na). Jaj, nem hagnár, hangár. Vagy inkább raktár. Ezt persze elsőre le tudtam írni. Logisztikai raktárról van szó, tehát sok a "parkolópályán" lévő alkatrész. Hogy a cucc is elférjen, a targonca is el tudjon jutni mindenhova, nameg valami szisztéma is legyen az egészben, nem árt felcsíkozni vagy felfesteni a raktár padlóját, hogy midnenki tudja, mit hova lehet rakni, mit kel szabadon hagyni, satöbbi. Ez idáig rendben is volna. Esetünkben a ragasztócsíkot választották. Van egy kis emberke, aki az ilyesmiért Japán részről felelős (kis magyarázat: a gyárban ugyanúgy voltak felelős magyar vezetők, mint Japánok). Ilyesmi alatt nem igazán tudnám megmondani, hogy pontosan mit lehet érteni, úgyhogy, ahogy Uri Geller mondja, imedzsin, jó?! Ez a drága ember, amint hallottam, már többféle csíkot is kipróbált, olcsót, színest, durvát, simát, de, és itt a lényeg, mindegyiket ugyanolyan nehéz felkaparni. Most mosolygok. Akkor nem mososlyogtam. Ezt épp akkor közölte vele, mikor második órája guggoltam egy ilyen csík mellett, és próbáltam felkaparni egy szakaszt. Szóval épp adtam egy pofont. Ez a drága ember a munkájában aznap ismét izgult azon nem keveset, hogy jobb megoldást találjon a ragasztócsíkos felosztásra. Mert így kell egy ember, aki munkaidejében felkaparja a csíkot, ha éppen át akarják rendezni a raktárat. Ezzel mondjuk több probléma is van, konkrétan nekem a logikája nem tetszikk valahogy. Hangsúlyozom, ez csak egy példa, számtalan hasonlót éltem át, ahol a megközelítés iránya volt rossz. Konkrétan itt kitört belőlem a kérdés, hogy ugyan mi az istennek kell már megint átpakolni a fél raktárat??? Természetesen vannak jó okok az ilyesmire, azt meg is érteném, de higgyetek nekem, itt ilyen ok nem volt. Ilyen jó indok nem lehet folyamatosan. Nem jött új moddell ki, aminek esetleg más alkatrész-szükséglete lett volna. Nem lett több megrendelés semmiből, sem kevesebb. De mégcsak létszámbeli átszervezés, semmi hasonló nagyobb volumenű esemény nem történt! Amikor épp szedtem fel a csíkot, az említett alkalommal, ott az indok az volt: 20-25 centivel odébb kell rakni a csíkot, mert a kalodákat ennyivel odébb kellett rakni, mert a folyosót lejjebb rakták, mert az egyik gépet elfordították, mert... Aha! Az már valami. Nem! Ez semmi! Ez baromság! És volt olyan, hogy diákmunkások nyáron eljöttek, és egész nap csíkot kapartak!! Tájékoztatásul közlöm azoknak, akiknek elsőre tetszik ez a meló, hogy ezeknek a srácoknak is tetszett elsőre ez a meló. De a legkeményebb srác sem jött két nap után dolgozni többet! CSak próbáljatok ki egy órán keresztül gugolni és, mondjuk, spaklival gazolni a kertben. GArantáltan meghal a derekad, a térded, zsibbadni fogsz mindenhol, fájni fog a talpad, és fájni fog a kezed. Gyilkos, tényleg. Pedig olyan kis semmiség elsőre, tényleg. És ráadásul teljesen felesleges is! Ugyan mi a ráknak kell hetente egy raktárat átpakolni, mikor minden más változatlan marad??? Bizony bizony, erre az egyszerű kérdésre sosem leltünk választ. Mert nincs, na!
A minap hallottam a rádióban valami statisztikát, miszerint  az emberek átlagosan munkaidejük felét nem hasznosan töltik el, értsd, nem azzal foglalkoznak közvetlenül, ami a munkájuk. Megemlítette még a felmérés ugyanakkor, hogy aki folyamatosan a munkájával foglalkozik, kvázi az sem hatékonyabb, mert az meg több selejtet termel. Azt hiszem, ha ez a drága japán fiú nem folyamatosan a munkájával foglalkozott volna, hanem csak ideje 50%-ban, azzal feleannyi selejtett termelt volna, plusz jópár munkás meg azzal foglalkozhatott volna munkaidejében, ami a dolga. Jó továbbgondolást kívánok minden kedves dolgozónak! Ja meg folyt köv természetesen!