diákmunka élmények

Most aztaan abszolut vegem van!Meghalt a gep, letoroltem mindent, ujratelepitettem az egeszet,erre ez a rohadek nekem angol billentyuzetre tette magat. Persze valtoztatni nem tudok rajta, szerencses modon igy donthetek, amcsi angolra akarom beallitani, vagy eppenseggel eredeti kinaira, de persze azt is szigoruan csak angolul... Nagyszeruu! Node sebaj, gondolna az ember, legalabb mukodik ez az istenadta, veszett mar tobb is. Felhiv azonban ma a furge diak. Kedves hang, erdeklodik, mondom neki hadd hallom. Azt mondja menjek jovo heten allandoba dolgozni keddtol pentekig. Hinnye, gondoltam, es eszembe jutott, hogy a beszelgetes elejen nem az edina nevet hallottam. De akkor ki lehet ez az ujlany, aki meg azt sem tudja, mi kozom van nekem fehervarhoz?? Azt hiszem beigazolodott sejtesem: az a betegszabi munkakeresesre volt, es ugy tunik sikeres is lett: uj kozvetito van az irodaban, Edinanak bucsut inthetunk. Hajj, szegeny baratom, viktor, mar latom ahogy lefele gorbul a szaja a hir hallatan, hogy kezdheti  elolrol a mar jol felvezetett onfenyezo kampanyt. Ez mondjuk meg nemi orommel tolt el. Az azonban mar kevesbe, hogy nekem is elolrol kezdodik egy csata, a csutortoki melokert. Pedig mar egesz jol ment minden! Atlagos oraberert atlagos munkam volt egy raktarban, atlagos raktaros arcokkal es atlagos fonokkel. Nem neveznem alommelonak, de legalabb az alapparameterekkel nincs komoly gond. Nomeg rendszeres lehetett volna, vegre! Az elso hely, ahol egynel tobbszor voltam, ami azert mar nem mindegy! A kamionos bacsi masodik alkalommal peldaul mar visszakoszont! Nem beszelve a fonokrol, aki mar regijo ismeroskent baszott le, mikor munkakozbeni telefonalason kapott. Tenyleg minden egesz jol ment, mondhatni tul szep is volt mar-mar. Dehat ez van, nem szabad ketsegbe esni, anno is elkezdodott valahogy a dolog. Mellesleg van mas problemam is, peldaul allando munkat talalni, szakmai gyakorlat elnevezessel, ami annyiban kulonbozik a normalis munkavegzestol, hogy cserebe fizetes helyett diplomat kaphatok, talan, de ez csak feltetele annak, es nem feltetelezi is azt kozvetlenul. Hude bonyolultul aszontam eztet. Pedig egyszeru, munkat talalni azonban mar nehezebb. Olyan elutasitast is kaptam mar,
hogy tul draga lennek mint gyakornok, ami szamomra azt jelenti, hogy akkor az ott dolgozok ingyen dolgoznak, es meg raadasul ertenek is a dolgukhoz, ami, hat a munkaado nagy szerencseje, ugyanis utobbi meglehetosen ritka, az elsot meg gondolom nemkell reszletezni, leszamitva azokat, akik csak ugy erzik, hogy nem fizetnek nekik semmit, oly kis osszegrol van szo.
 Dehat mit varnak? Na persze en mit vartam, hisz ez akkor is csak magyarorszag, ha gyakorlati helyet keresek. Foleg, ha magyarhoz meltoan a korultekintes hianya termeszetszeruleg vonatkozik ram is. Igy a dologbol marad ismet annyi a nyakamban, hogy nyomaszt az egesz, de eletemet mar ugy sem tudnam enelkul a fenemod kellemetlen erzes nelkul elni.
 Lazitaskent elolvastam az auschwitzi tabor parancsnokarol szolo regenyt, amitol, hat hogyismondjamna, csaknem jott meg az eletkedvem. A konkluzio azonban talan hasznos volt: adott egy ember, akit precizitasra neveltek, ne csaljon, ne linkeljen, jo hazafi legyen, szofogado legyen. Aztan valami elszakad benne. Innetol kezdve mar az egesz elete abszurd, es mindenhez ugy is all hozza, ahogy az ember aztan tenyleg nem gondolna. Befolyasolhatatlan, torekvo, "beteljesito"(van ilyen szo?). Kell ez? Ez kell? Egy precizios gep, tarsadalmi let nelkul, fizikai valojaban hajszalnyira egy geptol, "parancsteljesitesre"? Volt mar egy ket nemzet, ahol igy nevelodtek fel generaciok, tudjuk mi lett a vege, szoval azert en elgondolkoznek menedzserkent, mennyire fontos az en es cegem erdeke, s mennyire fontos a hosszutavu humaneroforrasmenedzsment (csak hogy sajat magamat tarkonlojem ezzel a kifejezessel). Felreertes ne essek, nem akarok ezzel semmire sem celozni! Csak, hogy Sandor Gyorgyot idezzem: de igen.

   Számomra is meglepetés, hogy nem töri II., dehát ez van, sajnos. Írtam önéletrajzot egy görög ügynökségnek. Hmm, hát olyan melóm ott biztos nem lesz mint amilyen ma volt, hejj! Én nem is tudtam  egy csomó mindent, most kell rájöjjek, hogy a diákmunka nélkül gyakorlatilag hülyén  haltam volna meg!  Példáil sosem gondoltam volna csak úgy, magamtól, hogy az eredeti dvd-k tokjaiba valaki rakja be a különböző filmek borítóját, és nem valami! ez most éppenséggel én (is) voltam, de tényleg, most már annál inkább nem értem, mert csináltam: miért nincs errre egy gép? Ugyan nem hiszek a marxizmusban, de az ember , a munkás elidegenedését a munkája tárgyától, hát azt most abszolútértékben éreztem! Persze nem mondom, hogy életem valaha  volt legkellemetlenebb munkája, sőt! Tulajdonképpen maga a tény, hogy ülve végezhető az egész, kifejezetten pozitív hangulatot kölcsönöz az egésznek, nem beszélve a viszonylag kötetlen, kellemes hangulatról, valamint a főnökök nem túl keménykezűségéről. Ja és nem kellett ledolgozni a szünetet, naggyon pozitív!!
   De mégis! Elcseszett egy hülyeség, és a magamfajta ember ellenei merénylet! A teljes értelmetlenség, miért is dolgozom! És ez a legrosszabb!

Azt hiszem a nátha az egyik legszemetebb dolog a világon. Rontja a hangulatod, a kedved, szürkébbnek tűnik a világ is a takony mögül, én mégis csak nézek ki a fejemből, és nem megyek orvoshoz, nem teszek semmit ellene, mert már anniyra megszoktam. Most nem akarok politizálni, pedig dehogyisnem! De aki akar, most asszociál, aki nem akar, annak meg nem fogom a szájába rágni. Viszont van valami, ami fáj, és muszáj! Szóval van egy, hát, ismerősöm. Régen jóbarátok voltunk, dehát elválasztott minket az élet, ugyebár. Emlékszem, mindig is felnéztem tudására, lexikális kiműveltségére, valamint rendkívül hamar megmutatkozó írói vénájára. Próbáltam is utánozni, de aztán jött a kamaszodás, amikor már  nem ez volt a jelkép:) Lényegre térve, manapság vezet ő is egy blogot, közéleti témákban, kultúráról, tömegkultúráról, politikáról, iskoláról, blabla. Szeretem őt olvasni, igazán élvezetes a stílusa és a fonálja. Sokszor pedig egyet is értek vele, de ha nem is, inkább csak elolvasom a kommenteket, mert én inkább nem. Maradjon csak az én véleményem. És most jön a nade! Szóval van ez a népszavazás. Hallottam, sokan nem vágják a dolgot, főiskolás, kommunikáció szakos hallgatók... De ez most nem érdekes, sőt itt gyakorlatilag majdani okfejtésem ellenében beszélek, dehát ilyen ez a mai világ. Tudniillik lesz egy tandíjjal kapcsolatos kérdés, ami állítólag eléggé megosztotta a közvéleményt, nem úgy mint a másik kettő. S ezen kérdés kapcsán drága barátom is kifejtette véleményét, nem is a blogján, de az iwiw üzenőfalon. Hát, hadd reagáljak rá a saját kis blogomon, ha már az enyém!  Először is, konkrétan amiről beszél, azzal elég sok baj van. Az egyik és legfőbb, hogy ő is hallgató, de úgy beszél, körülbelül-legalábbis, mintha egy felkent lenne mindannyionk (és az egész anyaszentegyház,bocs:)) elé emeltetvén, véleményezésre kérve a többiekről őt! A többiekről, ugyebár, mint ahogy az a biztosítós reklámban vala, mikor a csávókám a bringáról mindenkit másvalakinek lát, ami persze természetes, én is pont így voltam, addig amíg szarrá nem törtem a kocsinkat saját hibából, dehát okos ember a más kárán tanul (gyűlölöm ezt a mondást, mert ez egész egyszerűen hazugság, nem tudom ki találta ezt ki, na mindegy). Márpediglen, hogy visszatérjek, ő is csak egy "másvalaki". És innentől bukta is az egész. Mert mik is az ő nézőpontjai: szerinte sok a fölösleges képzés,  szak. Drága barátom ,ne beszéljünk el egymás mellett, én is voltam történelem szakos, és szerettem is. Talán egyszer még majd folytatom is, ha lesz rá módom. De vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, mennyire alapvető szükséglet ez egy társadalom számára, mondjuk, például, levéltár szakkal párosítva, ugyebár... Mert fontos a történelem, természetesen. Pont amennyire akár a kommunikáció. Azt mondja, hogy abból sokan vannak és fölösleges. Hmm. Érdekes meglátás. Szerintem meg egy betű sem fölösleges, amennyit az ember elolvas. És ha már azért  a rohadt diplomáért már legalább ennyivel többet olvasott, mint anélkül tette volna, én azt mondom, már megérte. Azért, mert hiába vannak kurva intelligens emberek itthon, ha egyszer a 10 millió öszességében analfabéta, és a legyen ön is milliomosból tanulja meg a himnusz sorainak következési rendjét (vagy, ami a kedvencem, a Széf nevű ökörségből, hogy mi is az a petrencerúd...).  Hadd példállózzak már kicsit, mondjuk Angliával. Hát persze hogy sose nem is voltak olyan okosak mint mi, valamiért mégis mintha egyre többen mennének el innen, oda. És ha már ott vannak, láthatják, hogy  a fizetések és az életszínvonal mellett mi az még,amiben nagyon le vagyunk maradva. Az általános intelligencia az, szerintem! Miért gondolom ezt? Soroljam? Vegyük például csak a toleranciát, mint kulcsszót. A hazai helyzetet szerintem felesleges részletezzem, mindenki ismeri, utáljuk a rasszizmust, igaz? De ha ez még így is lenne, kíváncsi lennék a reakciókra, mikor mondjuk reggel 7 óra 40 perckor a 3as metró valamiért megállna a deák téri megálló előtt 20 méterrel, és bemondaná a metróvezető, hogy elnézést, kis technikai problémánk akadt, de perceken belül orvosoljuk. Jaj nem, inkább bele sem gondolok. Nem baj, amint hallottam, ritkítani fogják a járatokat, úgyhogy lehet lesz is rá majd példa:) Ezzel csak arra akartam rámutatni, hogy a magyar ember mindenen rohadtul fel tud háborodni, akármiről is van szó, heves vérmérsékletére fogva a dolgot. Na de ha rá kerül a sor, akkor az már  mindjárt más. Magunk  mulasztásában nem szoktuk magunk hibáját látni. Pedig eben az esetben felmerülhetne az emberben az is, hogy miért mindig az utolsó percben indul a munkába, és hogy majd ezen változtatni kell. De ne is menjünk ebbe bele, persze ha ezt látja az ember mindenhol, akkor ő is ilyenné válik, és ebben tényleg van/lehet némi igazság. Ugyanis mikor Londonban törént velem ilyesmi, akkor én is csöndben maradtam, és nyugodtan várakoztam, úgy, mint mindenki a zsúfolt szerelvényen. Bizony. Nameg az a hatalmas önérzet. A baj csak az, hogy ezek a tulajdonságok tanulással elhagyhatóak. Na nem egy könyv elolvasásával, hanem azzal, hogy odafigyelünk magunkra és természetünkre. Nem nagy dolog, de eleinte persze nehéz, mint leszokni a cigiről. Tanulható! És ha az ember egyébként tanuló, tanult ember, akkor egyértelmű, hogy tanulékonyabb, fogékonyabb változásokra. És vissza is jutottunk a kiindulópontra. Akkor most melyik diploma a fölös? Persze amiben túlképzés van, ugye, ez a másik nagy érv, hogy négyszer annyi diplomás van ma, mint 1990-ben. Barátom még hozzáteszi, hogy négyszer annyi munkanélküli diplomás is. Hja, nem hiszem hogy igaza  van, de legyen, 25 000 helyett 100 000 diplomás, 500 helyett 2000 munkanélküli? Szerintem több, de elhiszem, ha matekos emlékei megkoptak az 5 év egyetem alatt. Arról nem beszélve, hogy a 100 000-ből 50 000 hallgató költségtérítést fizet, a 90'-es adatból meg ugye nem kell mondanom, hogy hányan fizettek... De hagyjuk is inkább a számokat. A kedvencem, hogy minden adófizető állampolgár miért fizet  érte? Áhháhá. Most röhögök, de akár sírhatnék is. Most el kéne mondani az embereknek, hogy  hányan hány olyan dologért fizetnek, amit lehet sosem vesznek igénybe?? Komolytalanok. Mint ahogy barátom is, aki még hozzáfűzi az előbbiekhez, hogy  tegyük kötelezővé a nyelvvizsgát felvételihez.  Ismét egy öngól, hiszen a többségnek van nyelvvizsgája,nem úgy, mint neki, akivel állítólag elfelejtették közölni, hogy a nyelv fontos. Mert nem kötelező... Végül pedig, hadd jegyezzem meg, egyetértek a tandíj bevezetésével! Bizony. De lenne egy-két feltételem a dologgal kapcsolatban. Például, hogy ne akkor legyen már logikus bevezetni azt, amikor mindenki épp lemondásainak évét éli!Mikor igyekszik mindenki szabadulni költségeitől, csökkenteni azokat. Valamint, nincs rendben az  arány sem. Miközben én azt veszem észre, hogy nem emelkedtek az ösztöndíjak, hanem, ha lehet, még inkább csökkentek is, azt hallom, hogy növekedtek az elnyerhető összegek. Ez biztos nem igaz. Nominálértéken sem. A reálvetületéről meg ne is beszéljünk. Se a diákhitel kereskedelmi kamatúvá tételéről. És akkor most be akarnak vezetni egy akkora összeget, ami 6 számjegyű. A leggusztustalanabb viszont akkor is az volt, mikot megütköztek a jelenlegi hallgatók ellenállásán, mondván, nekik már nem kell fizetniük. Hát ilyen országban élünk. Engem meg utál a melós, mert diákmunkán dolgozom mellette, szóval én még diák vagyok. Szóval az ő pénzéből tanulok. Nagyszerű. Persze csak hobbiból segítek neki, nem mintha szükségem volna a pénzre. A legviccesebb az egészben, hogy diákmunkáim során sokszor hallottam olyan hangokat, hogy akkor mi biztos gazdagok vagyunk, hogy én főiskolára járok. Pedig én államilag finanszírozott hallgató vagyok. A diploma nem ingyenes. A tudás nincs ingyen! És ez rendben is van, mint ahogy az eü. ellátás sincs ingyen. Igaz?
Szar idő van. Múlt héten megfáztam kicsit, raktárban dolgoztam, és nem vittem magammal elég meleg ruhát. Tegnap megint  dolgoztam, mert örültem hogy kaptam időpontot, de még mindig nem láballtam ki a náthából. Persze megint nem vittem elég meleg ruhát, mondhatni, "ráfáztam"... Most menjek el és 300 ft-ért hirdessem ki a nagyvilágnak, hogy igen, náthás vagyok? Akkor már talán én is elhiszem?! És legalább "jómagyar" lehetek, anyázhatok egy sort. Vagy talán mégsem, hanem inkább fogom magam, és hazamegyek. Angolt tanulni...

  Jelentsük ki rögtön az elején, a történelem nagyon fontos! Biztosan nagyon sokan vitatkoznának velem, de szerintem egészen a legfontosabb! Azonban nem ezen blog életében (ha csak a nagyon rövidtávú múltat nem vesszük annak. Ne vegyük!). Ennek ellenére első szösszenetként nem tudom megállni, hogy ne meséljek kicsit a múltról, a kezdetekről, mert ahogy a nagy feka színész, Will Smith mondta volt: van az aranykor, aztán ami utána jön, az a visszaesés. Erre pedig annyira jó umca-umca (na jó, kontra) áltsulis matektanárom szállónévszava, ami szerint a lejtőn nincs megállás! Aztán persze ezt már az ember úgy értelmezi, mint a dodonai jóslatot: ahogy akarja. Én speciel igazat adok ennek a tézisnek, minthogy cáfolni nem tudnám; akkor már inkább az e=mc². Azonban, ha már itt tartunk, én is gyártanék már valami ilyen nagy megmondást. Például, hogy a munkában nincs megállás! Igen, ez jó is lesz, vegyük ezt tézisnek, így az elején. Tételezzük fel, hogy jelen blog arra hivatott, hogy létrehozzon egy tökéletes (vagy ahhoz konvergáló) szintézist. Ez tehát a cél. Az eszköz pedig a bejegyzés lesz. azok lesznek pediglen az antitézisek. Amelyekben megpróbálom bebizonyítani a tézis ellenkezőjét. Kezdjük is mindjárt az elején!:)
  Rövid budapesti diákmunkás pályafutásom a "Bőgeee Kinn"-hez kapcsolódik.  Csak sokkal később tudtam meg, hogy valójában kinek is dolgoztam akkor, de persze ez számomra épp nullinfónak számított, ha élhetek ezzel a teljesen hülye kifejezéssel. Ami számított, az a 240 nettó volt, vasárnapi plusz 40-es pótlékkal. Ez volt a lényeg. A cél pedig egy vagesz cd-lejátszó! Ó igen, lehetőleg annak a rohadéknak a gyárából való, aki azt a szép aranyos szegény amerikai énekeslányt olyan sanyarúan tartotta. Állítólag. Persze ettől nekem csak még szimpatikusabb lett a fószer, hehe, a lényeges különben is a könyvében van, illetve a gyárában történik.
 Ja igen, a dátum meg nagyon rég, de legalábbis 2001-ben. Asszem.
 Szóval 16 voltam már, és hát, azt nem mondom hogy dolgozni szerettem volna. Sőt, az igazat megvallva, rohadtul jól elvoltam én otthon, meg a suliban, meg a kocsmában, meg egyéb szociális intézményekben, ahova ugye elvileg be se mehettem volna. Felvetődik hát a kérdés, hogy akkor mégis mi a jó életnek mentem én el dolgozni?! Nos, semmi okosat nem tudok mondani, igazából küldtek, inkább. Mondjuk így, igen. Így egész mártírosan is hangzik! Számomra akkor volt egy olyan "kell csoki?-Igen!-Akkor menj és vegyél  magadnak!" fílingje, de azóta persze rájöttem, hogy csak egy elkényeztetett kis rohadék voltam. Egy szó, mint száz, mindenki munkát keresett, nekem meg találtak. Pesten. Én hülye még örültem is neki. Persze ez nem sokáig tartott. Szerencsére csak 6 órásban vállaltam a dolgot, volt eszem, utazással így is kijöttem alsó hangon 9 órára. Arról nem beszélve, hogy persze a főnökök direkte rám koncentráltak, hogy a hülye kis vidéki gyerekre majd odafigyelünk jól, nem ám majd mindenféle indokokkal késni fog állandóan!
 Az egészből végülis az sült ki, hogy nem undorodtam meg a mekitől, mert nem ott dolgoztam, és nem undorodtam meg a búrgerkingtől sem, mert soha előtte sem fanyalodtam rá! Viszont rájöttem, hogy a mosogatás meglehetősen időigényes és igen gyakran felmerülő, hát, minek nevezzelek, munka. Nomeg, hogy a húspogácsa kifejezés egy szabályos kör alakú, leginkáb a parafa alátétre hajazó (mind méreteiben, mind keménységében), rácsos izé, amit berak az ember egy másik izé egyik végén, a másikon meg kijön feleakkora méretben, zsírtól csöpögve. Készségi szinten semmi maradandó, ha csak a "most egyek, vagy cigizzek szünetben" dilemmának sikeres feloldása nem mondható annak, oly módon, hogy saját mindenkori csigatempójú evészetemet rapidabbá tudtam tenni annak a rohadt gyilkosnak az érdekében! A célomat sikerült vele elérjem( persze nem többet), enyém lett a hőn vágyott discman.  Szentenciaként  levontam magamnak a  következtetést, hogy nem fogom sürgetni többet a kasszásokat, mert nem egyszerű az életük, meg hogy nem fogom többet pesten keresni a munkalehetőségeket, mert messze van!
 

Kedves olvasó!

 Mivel még nekem is csak meglehetősen halvány fogalmam van, miről is fog ez a blog pontosan szólni, ezért nem tudom igazán azt sem, kinek ajánlhatnám. Persze épp ezért ajánlhatom mindenkinek, és előre ígéretet teszek, igyekszem nem túl bonyolultan fogalmazni, már csak azért sem, mert általában saját magamat is belezavarom a huszonötödik mondatrésznél...
 Noha nem most kezdtem diákmunkás pályafutásomat, eleddig valahogy nem az volt az első gondolatom a dologgal kapcsolatban, hogy írjak róla egy blogot. Persze az ember változik,  mint ahogy a körülmények is. Az egészen biztosan kijelenthető, hogy 16 évesen még egészen másképp tekintettem a dologra, és persze teljesen másképp gondoltam a dolog szerepét, mint ahogy a pénz szerepét is természetesen. (Ugye ismerős a cumi-legó-csoki-pornó-sör exponenciálisan emelkedő intelligencia- és korfüggvény!) Másrészt írni sem tudtam akkor még, nameg persze most sem. Ezzel is valahogy úgy vagyok mint a nylevtanulással: olvasni az megy, értem. De írni! Én, hivatalos bocsánatkérő levelet, fél oldalon, angolul!! Dehát, aki nem játszik az ugyebár... Szóval, ha már felmerült bennem, miért ne próbáljam ki. Eddig is inkább csak az a nagyokos tézis tartott vissza, amit valamelyik filmben hallottam, és persze nem mondom hogy nincs igaza: vannak dolgok, amiket nem kell kipróbálnunk ahhoz, hogy tudjuk, nem nekünk való. Vagy valami ilyesmi. Nade! Eszembe jutott honnan van a dolog, igen, egy fiatal könyves művéből, ahol azért egy kicsit meredekebb szituban jött elő a dolog... és végülis csak kipróbálta! És nem jött neki be! Hehe. Ezért a gyönyörű oxymoronért gondoltam csakazértis!
 Végül, megnyitó-záróként, a helyesírásról. Tudom, biztos hemzsegni fogok hibáktól, ezt be is bizonyította számomra a minap egy teszt a neten, amin 100-ból 42 helyesírási hibát ejtettem...És én balga még azt hittem, jó vagyok. Dehát hiába, nehéz is a magyar nyelv, de aki szépen műveli, az annál nagyobb dicsőség. Annyit tudok mondani, amitől anyám már biztosan hányingert kap: igyekszem!:)